2020-ban immár 16. alkalommal kerül megrendezésre a Youth Football Festival, melynek Magyarország ad otthont. Az Intersport ifjúsági labdarúgó fesztiválon bemutatkozhatnak több mint ötven ország ifjúsági labdarúgó tehetségei a 8 éves utánpótlás korosztálytól a 19 éves korosztályig. Megjegyzendő, hogy a résztvevő csapatok felé nem követelmény, hogy klubcsapatok legyenek, így jelentkezhetnek akár körzeti-, városi-, megyei- vagy éppen országos válogatottak, sőt, bármilyen egyéb ifjúsági labdarúgó csapat is.

A nemzetközi ifjúsági labdarúgó kupa részvételi feltételei

Az ifjúsági labdarúgó torna elsődleges célja a nemzetközi kapcsolatok építése. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a 2005 óta évről évre megjelenő államok sokszínűsége. Emellett fontos cél, hogy a gyermekek megismerkedjenek más kultúrákkal és velük együtt a fair play alapjaival. Megjegyzendő, hogy ez nem egy európai ifjúsági labdarúgó torna, a szervezők a világ minden pontjáról várják a jelentkező csapatokat, amit a korábbi években résztvevő több mint ötven ország csapatai is igazolnak, köztük az olyan államok, mint Argentína, Dánia, Gibraltár, a Fülöp-szigetek, Venezuela vagy éppen Peru.

Focitábor: híd, mely összeköti a nemzeteket

A szervezők az egyhetes labdarúgó túra alkalmából az előzetes számítások szerint körülbelül 200 csapatot várnak a világ legkülönbözőbb pontjairól, akik 20 különböző pályán mérhetik össze tudásukat. Ahogyan azt a nemzetközi ifjúsági labdarúgó torna neve, az Intersport Youth Football Festival is sugallja, ez a kupa nem hasonlít a más jellegű nemzetközi ifjúsági tornák (world youth tournaments) egyikéhez sem. Ez az ifjúsági labdarúgó kupa annyiban is különleges, hogy ez elsősorban nem egy sportrendezvény, hanem egy fesztivál, ahol az elsődleges cél, hogy az ifjú sportolók megismerkedjenek egymással, építsék a nemzetközi, határokon átívelő jó kapcsolatot kortársaikkal és a futball egyéb képviselőivel, ami által jobb játékosokká válhatnak. Egy ilyen jellegű ifjúsági labdarúgó torna nem csak egy életre szóló élmény a gyermekeknek, de határokon átívelő barátságok építésére is alkalmas, így tágítja a fiatalok látókörét, miközben támogatja a sportolás fontosságát.

Európai labdarúgó túra? Merj nagyobbat álmodni!

Számos európai ifjúsági labdarúgó kupa létezik, azonban velük ellentétben az Intersport ifjúsági labdarúgó fesztiválja egészen más világ. Itt a világ minden tájáról várják a csapatokat a szervezők, ráadásul a rendezvény jellegét tekintve sokkal inkább egy focitábor, mint egy komoly, vérre menő sportesemény. Természetesen a győzelem itt is győzelem, azonban maga a kupa nem erről szól. Ennek a fesztiválnak célja, amit 16 éve sikeresen meg is valósít, hogy jövő nagy focistái, a gyermektehetségek összegyűljenek és megismerkedjenek egymással, esetleg akár életre szóló barátságok köttessenek vagy a siker felé mutató, egészséges versengések alakuljanak ki. Mindehhez fesztelen légkört és felhőtlen szórakozást biztosít a barátságos mérkőzések mellett a rendezvény, miközben a közös téma a gyermekek lába előtt hever.